Olyan kicsi életünk mozgástere, annyira korlátoznak társadalmi konvencióink, mint a függöny mintáján az a zöld négyzet, kicsi és behatárolt..., amely mellesleg a szálloda kárpítjával összhangban van.
Lentről fölhallatszik a zsivaly, az animátor fiúk kedves, hangos unszolása. Nyaralunk! Vidámak vagyunk. Barátkozzunk!,mint egy nagy család...
Minden mű, mégis élvezem. A tegnapi dzsip-túrában fölsejlett valami a való élet szélesebb amplitudójú gyötrelméből. Valami kicsi a szenvedésről, a szenvedélyről. Marquez első sorai a Száz év magányban, Jose Arcudio Buendia szenvedélyes aranykeresése...hiába Melchiades, a becsületes cigány figyelmeztetése, hogy a mágnes nem fogja kihúzni a földből az aranyat. A család vagyona rámegy erre a szenvedélyre.
Számomra az a kérdés és egyre inkább fontossá váló esszenciája az életnek, az a - ha úgy tetszik, - őrület, megszállottság, a szenvedély, amely képes eltolni hegyeket, képes értelmet adni mindennek. Sokkal jobban lehet szeretni az ilyen, talán lúzer alakokat. Küzd bennük a vágy és a realitás, és jaj’ ne a realitás győzzön!
Elképzeljük, mint egy gazella ugrálunk az egyik kőről a másikra, siklunk a vizen, de a valóság, hogy csúszik a lábunk alatt a kő, kicsit gyáván, tétovánkapaszkodunk, arcunkon megjelenik a titkolt félelem, nem csusszanunk, mint egy sellő, hanem csobbanunk, mint a viziló.
Belenézünk a lift tükrében nem az néz vissza, akit becsukott szemmel magunk elé képzelünk.
Jose Arcuadio Buendia felesége csendesen végignézi, ahogy a család vagyona rámegy erre a szenvedélyre. Talán ez az igazi szerelem. A valóság csak árny, ahhoz a jövőbe vetett elképzelt és elérendő világhoz képest, amelyet a férfi kijelöl, s amelyen az utat, mégha kétséges is, de együtt teszik meg.
Nem számít a szokás, a szomszéd, csak Ő. Ő és az ő bolondériája.
Mik a fontos dolgok? Hol van az előírva, mik a fontos dolgok? Az ember üres kézzel jön és távozik a világból. A legtöbb, amit fölmarkolhat az az érzelmek megélése, a szeretet, az élet-tapasztalat.
Tegnap a bolgár hegyi faluban a 90 éves néni szépsége elkápráztatott. Milyen élet lehet mögötte! Lehet, hogy csak teszi a dolgát, de szeret. Szeretettel. Mindez az arcára van írva, értem, nem kell bolgárul beszélnem, értjük egymást.
A dzsippes fiú nem kapcsolta be a biztonsági övét, sem a 4kerék meghajtást, mert tudta, hogy kézben tarja, irányítja a dolgokat. Élvezte az őrült száguldást, az ezerszer megtett utat. Nemcsak a pénzért csinálja, egyfajta szenvedélyből...mezítláb zuhanni az erdőben, miközben bármikor, bármi történhet,...de nem történik.
Szabad ember, lehet, hogy csak egy félig készült házba tér haza, - itt rengeteg ilyen van, - talán egy csipőre tett kezű asszony követelőzik a gyerekeket használván aduászként...és ő menekül.El. A társához, ehhez a dzsipphez „megyek, hisz ebből élünk, tudod” mondja és lelép.
A férfiak le tudnak lépni. Mert le kéne mindenkinek lépni...egyszer.
